Örülök neki, hogy Cser Palkovics András fideszes al szóvivő úr ennyire aggódik a mi derék fehérvári rendőreinkért.
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_61227
Kár, hogy akkor nem aggódott ennyire, mikor Öreghegyen, a Felsővárosban, Maroshegyen, Szárazréten voltak betöréses lopások.
Kár, hogy a már a bűnüldözésből is politikát próbál meg csinálni a kedves képviselő asszonnyal együtt.
Amúgy javasolnám neki, hogy egy kicsit öltözzön be rendőrnek (civilnek maszkírozva, nehogy felismerjék) és élje át azt, a kettősséget, hogy
- Tőle várják az állampolgárok védelmét, erre a jobboldal folyamatosan felhívja a figyelmet.
- A politikusok az elsők akik nem tartják be törvényeket (kordonbontás a parlamentnél, Lengyel Zoltán rendőrverése :-), Kaya Ibrahimről és Josiph Totról ne is beszéljek - Tocsik legalább visszafizette a sikerdíját).
Ugyanakkor folyamatosan heccelik a tömegeket a rendőrök ellen (-Sün! -Sün!), sőt biztatják őket a közvagyon rongálására is, amit a Te és az én adómból kell helyrehozni.
Igen tudom, hogy Franciaországban (Amerikában) és nyugaton nagyobb balhékat szoktak csinálni, nagyobb károkkal, amihez képest a mi kis TV ostromunk gyerekjátéknak tűnik, de ott legalább a politika nem pofázik bele a rendőrség belügyeibe...
Hát ehhez még meg kell érni....
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.