fehéren feketén

Biztosan mindenki tudja, hogy a Fidesz az államadósság csökkentés kormánya. Ha megnézzük az előző ciklusukat jól szembe tűnik, hogy 1998. elején a kormányzást  a GDP százalékában kifejezve közel 60% körüli értékkel vették át, melyet a 2001. év végére 52% -ra csökkentettek. Ám ekkor az adósságunk ismét növekedésnek indult,  közel 56% -ra tornászta fel magát és ezen az értéken adták át a kormányt az MSZP-nek 2002 áprilisában.

Tehát ezen idő alatt az államadósság négy  százalékkal csökkent…

Vagy mégsem?

Hazánk államadóssága 1998. elején közel 24.8 milliárd euró volt. A Fidesz folytatta a privatizációt és közel (300 milliárd forint) 1.2 milliárd euró  értékben szabadította meg az adófizetőket a rájuk súlyos teherként nehezedő állami cégektől.

Annak ellenére, hogy a Fidesz jelentős vagyontól szabadította meg a magyar népet, melynek ellenértékét a gazdaságba forgatta és a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedését elérte az államadósság 1999. ig enyhén nőtt. A 99. évben stagnált egészen 2000.-ig, majd hirtelen meredeken kezdett ívelni fölfelé.

Mi történt ekkor? Elfogyott a még eladható népvagyon. És szeretett kormányunk az államadósságot 40.5 milliárd euróra tornászta fel.

Orbán Viktor állítása szerint az államadósság ezen idő alatt csökkent a GDP százalékában kifejezve, és ez mint a legelső diagramon látható igaz is. Mivel a GDP ezen idő alatt nőtt , valóban az látszat mintha a Fidesz adósságot csökkentett volna, de valójában majdnem sikerült az megdupláznia. A kártékony kormányok sorában az MSZP követte őket, akik folytatták ezt a tendenciát, csak immár elherdálható állami cégek nélkül. Ezt az államadósságot az MSZP-nek is sikerült kis híján megdupláznia,  40 -ről 80 milliárdra emelnie, ám nekik ehhez nyolc év kellett, és már eladniuk sem volt mit.

Mégis mivel érdemelte ki a Fidesz a legkártékonyabb címet? Azzal hogy eladta ami még eladható volt, ráadásul a többi kártékony kormánnyal ellentétben még azt is megpróbálta elhitetni velünk, hogy sikerült az államadósságot csökkentenie.

És most essék néhány szó a privatizációs és egyéb stiklikről is:

Garancsi István bróker, nagyvállalkozó minimum százmilliókat fektetett be a Videotonba. Orbán kedvenc csapata a 2007-es csődhelyzet óta szépen talpraállt, a nyáron egyes hírek szerint 2 millió euróért vett játékosokat. Úgy tűnik, hogy a kapcsolat mégsem csak a sportról szól. S lehet, hogy Garancsi nem annyira önzetlenül segíti Orbán kedvenc csapatát. Garancsiról ugyanis már korábban is lehetett hallani. 2001-ben ő szerezte meg a CD Hungary Kft.-t. A Budapest legszebb helyein fekvő diplomataingatlanokat birtokló és hasznosító állami céget az Orbán-kormány idején az ÁPV Rt. értékesítette, mégpedig az OTP által alapított Magyar Ingatlan Befektető Kft. részére 18,2 milliárd forintért (az átlagos négyzetméterár nem érte el a 150 ezer forintot).

Az árat sokan túl alacsonynak tartották, mivel olyan értékbecslés is rendelkezésre állt, amely 30 milliárdra taksálta a CD Hungary ingatlanvagyonát. A támadások felerősödtek, miután kiderült, hogy a vevő ripszropsz túladott a CD Hungary Kft.-n: 200 millió forintért a Garancsi István és Hernádi Zsolt által 20 milliós alaptőkével létrehozott Szinva 2001 Kft. tulajdonosa lett.

 (forrás: fideszfigyelo.blog.hu)

 A Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalat (NMV) privatizációját tízéves pereskedés követte. Az egyes bírósági eljárások során az igazságszolgáltatás a terjedelmes dokumentumokból különbözőképpen értelmezte a történteket. A felülvizsgálat ítéletének a szövege a közelmúltban született meg: e szerint a magánosításkor történtek szabály- és törvénysértések ugyan, ez azonban nem ok az adásvétel semmissé nyilvánítására – igaz, a felperes jogosult a kártérítésre. A pályázaton vesztes fél szerint bebizonyosodott, hogy a tőkeerős külföldi céggel szemben nem lehet igaza; a döntéshozók és a nyertes cég úgy gondolják, minden jogszerű volt.
n “Már a pályázat kiírásakor jól látható volt az ellenséges kivásárlási szándék és az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) ezt elfogadó magatartása, amit a parlamenti vizsgálat és egy – a tárgyban hozott – országgyűlési határozat is alátámaszt. Az élet is egyértelműen igazolta, hogy a pályázat csupán a látszatot szolgálta” – összegezte a tíz év eredményét Varga István, a pályázaton vesztes Mentor Szövetkezet volt elnöke.
Az NMV-hez hat gyár, az egész magyar olajosmag-feldolgozás, a margaringyártás, valamint a hazai mosószeripar mintegy fele tartozott. A világbanki hitellel felújított gyárak közül mára ötöt bezártak, holott a vagyonértékelést végző PriceWaterhouse (PW) a privatizációs dokumentációban hangsúlyozta: a gyártóberendezéseket a magánosítást megelőző hat évben teljesen kicserélték, felújították, a gyárak infrastrukturálisan “jól fejlettek”, a vállalat 17 bejelentett vagy jóváhagyott szabadalommal rendelkezett.
A pályázat kiírásával is

 voltak problémák:
a Mentor és a bíróságok szerint az ÁVÜ igazgatótanácsi felhatalmazás nélkül írt ki zártkörű pályázatot. A pályázat beadási ideje is igen rövid volt: a PriceWaterhouse az 1991. október 22-én kiadott Sales Memorandumban már november 1-jére kérte az ajánlatokat. A Mentor tiltakozására az utolsó napon kétszer is meghosszabbították a beadási határidőt.
Pályázati esélyeiket csökkentette, hogy a szerintük többszörös elővétellel rendelkező és a Mentorhoz csatlakozni szándékozó mezőgazdákat nem hívták meg a zártkörű pályázatra. “A versenyeztetés érdekében minél több vevőnek minél alaposabb tájékozódást kellett volna biztosítani, ehhez pedig legalábbis a törvényben előírt minimális pályázási idő kell. Minket például a gyárakba be sem engedtek, a termelők Szabó Tamás privatizációs minisztertől azt a választ kapták, hogy az ÁVÜ nem áll szóba velük, míg az eladás le nem zárul. Az akkori ügyvezetés és a PriceWaterhouse is visszatartotta az információkat, mégis érdemi árajánlatot vártak tőlünk” – részletezte a Mentor akkori elnöke. Azt sem értették, hogy miért egyben kívánják értékesíteni az egész iparágat, holott a Mentor és a mezőgazdák is külön-külön, egy-egy gyárra jelentettek be először igényt. Az ÁVÜ azt a pályázatot tekintette esélyesnek, amely egyben, a monopolhelyzet megőrzésével kívánja megvásárolni a vállalatot. Ilyen vevő egy volt, a Feruzzi-csoport; a Mentor csak később terjesztette ki ajánlatát.
A PriceWaterhouse több szempontból is érdekelt volt az eljárásban: egyrészt az ÁVÜ és az NMV megbízottjaként elvégezte a vagyon felértékelését, a mérleg ellenőrzését, a pályázat kiírását, másrészt a PW volt a Feruzzi-csoport auditora. A bírósági eljárás során a Mentor kérte a könyvvizsgáló összeférhetetlenségének kimondását, de erre a bíróság nem látott elegendő okot. A PricewaterhouseCoopers a Narancs megkeresésére nem reagált.
A Mentor azt is vitatta, hogy a nyertesnek nyilvánított Feruzzi-csoport

 egyáltalán részt vett-e
a pályázaton, hiszen ajánlatukat nem a megadott határidőre nyújtották be, hanem egy nappal később. A bírósági döntés a Feruzzinak a pályázat kiírása előtt beadott ajánlatát tekintette úgy, mintha az a pályázatra érkezett volna. Ebben az ajánlatában a Feruzzi elvárta, hogy az ellenajánlatokat megismerhesse, és azt is, hogy az ő vételi szándéka titkokban maradjon. A Mentor jelképes, “egyforintos” kártérítési igényét az elsőfokú bíróság annak idején jogosnak tartotta, mert bizonyítottnak látta: a pályázat során az eladó nem látta el megfelelő információkkal a vételre jelentkezőt. Másodfokon viszont nem ezt látták igazoltnak; a kártérítésre az ítélet szerint az adott okot, hogy miután az ÁVÜ a Feruzziék javára már meghozta a döntést, a Mentort feleslegesen “pályáztatta” tovább, ezért az így okozott többletköltségek megtérítésére kötelezték a vagyonkezelőt. A bíróság elismerte, hogy a zártkörű pályázat kiírása törvénysértő volt, de véleménye szerint a Mentort – mivel meghívták a pályázatra – nem érte hátrány. Azt is elismerte a bíróság, hogy az ÁVÜ által kiírt rövid határidő a privatizációs törvény előírásaiba ütközött, annak “szabálytalan módon történő meghosszabbítása következtében” azonban már elegendő határidő állt rendelkezésre.
“A privatizáció után a hat gyárból hármat a 90-es évek közepén, kettőt pedig 2001-ben szüntettünk meg” – mondta a Narancsnak Kollár Lajos, a Cereol Hungary elnök-vezérigazgatója. Közülük két gyár részben tovább működik: az Unilever folytatja a mosószer- és margaringyártást. A hat gyár a 80-as években 7-800 000 tonna olajmagot dolgozott fel, a martfűi kapacitása 500 000 tonna volt. Kollár szerint a bezárásokat gazdaságossági szempontok kényszerítették ki: “A többi gyár korábban sem volt kihasznált, ráadásul az exportra küldött nyersolaj 15-30 százalék szubvenciót igényelt, bár még ilyen áron is megérte az országnak, hiszen dollárért értékesíthettük.”
1992-ben az állami szubvenció megszűnt, ráadásul az elmúlt 15 évben a világ olajmagtermelése megduplázódott. A Cereol 10 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, hogy minőségi termékkel lépjen a világpiacra, ahol jelenleg a “centek versenyeznek”. Napraforgót az országban 400 000 hektár feletti területen termelnek, a Cereol saját adatai szerint ennek több mint a felét vásárolja fel. Kollár úgy véli, a hazai agrárpolitika – egy-két évet kivéve – diszkriminálta a napraforgó-termesztést, ugyanis semmiféle támogatást nem nyújtott a termelőknek “Az olajmagvak (és az olaj is) tőzsdei termékek, a Cereol is világpiaci árat fizet a termelőknek. Az ágazat termelési volumene az elmúlt években folyamatosan nőtt. A Cereol árat hirdet a magra, szerződést köt, és november végéig ki is fizeti a termelőket, így a vetés előtti árnak 1,5 évig viseli >>ki nem számítható hozadékátA Cereol az 1992-es 15 százalékos felvásárlási árcsökkentéssel két év alatt akkora árelőnyt realizálhatott, hogy az egész iparág vételárát valójában a megvett vállalat jövedelméből fedezhette. És ehhez jött még az étolaj árának emelése – hangsúlyozzák az ez ügyben született Mentor-iratok. Varga az olajos mag áráról elmondta: a gazda a lényegében monopolhelyzetű Cereollal szemben csak az exportot választhatja, de ekkor őt terheli a kereskedői árrés és a tetemes szállítási költség is, míg az ugyanezen az áron felvásárló Cereol a helyi feldolgozás során az ár e jelentős hányadát extraprofitjaként realizálhatja.
“A Mentor ajánlata egyetlen elemében sem közelítette meg a nyertes ajánlatot” – válaszolt e-mailben a Narancs kérdésére Büky Dorottya, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója. “Minden változatban visszatérő elem, hogy a >>vételár<< mintegy 2/3-át az ÁVÜ adja vissza az elkövetkezendő fejlesztésekre. A nyertes pályázó természetesen a vállalt fejlesztéseket nem a vételárból, hanem az a fölött rendelkezésre álló pénzügyi forrásokból finanszírozza” – áll az ÁPV Rt. válaszában. A vagyonkezelő tájékoztatása szerint a Cereol által fizetett összes érték 10 024,9 millió forint volt.

 “Az időnként visszatérő hisztéria,
mely csak egy kis csoport érdekeit szolgálhatja, felesleges zavart okoz a két új vállalat (a Cereol és az Unilever – V. T.) életében, és mivel mindkét cég multinacionális cég, így nemzetközi visszhangja, tovább gyűrűző hatásai felmérhetetlenek” – írta válaszában Büky Dorottya. Arra, hogy a bíróság jogerősen kártérítést állapított meg a Mentor részére, az ÁPV Rt. nem talált utalásokat az anyagban. A vagyonkezelő ügyvezetője az ÁVÜ-t ért esetleges politikai vagy üzleti nyomásra vonatkozó, illetve a privatizációs szerződést aláíró ügyvezető igazgató aznapi kilépésének okát firtató kérdésekre nem válaszolt.
A privatizációról a parlamentben is szó volt hajdanában: Dragon Pál kisgazda képviselő interpellált. Szokatlan módon a képviselők nem fogadták el Szabó Tamás privatizációs miniszter válaszát, így a mezőgazdasági bizottságnak növényolajipari albizottsága alakult, melynek munkáját Lakos László (MSZP), a későbbi mezőgazdasági miniszter vezette. Az albizottság úgy látta: az NMV privatizációja során a már kiírt pályázat elbírálási szempontjait több alkalommal megváltoztatták. “A módosításokra akkor került sor, amikor már csak egy pályázóval tárgyaltak, így a jelentkezők részére nem biztosították az azonos esélyeket, ezért az eljárást törvénytelennek tartom” – mondta lapunknak Lakos. A bizottsági vélemény nem győzte meg Szabó Tamást, aki Surján László népjóléti miniszternek, a Kereszténydemokrata Néppárt akkori elnökének írott levelében részletezi: “A Mentor üzleti ajánlata (…) nem értékelhető. Sem megfelelő tőkeerővel nem rendelkezett, sem szakmai befektetőnek nem minősíthető.” Surján érdeklődése valószínűleg annak volt köszönhető, hogy Varga akkoriban a KDNP tanácsadója volt.
A Mentor okmányai szerint utólag kellett “javítani” ajánlatukon, akkor, amikor az ÁVÜ már döntött a Feruzzi javára. A szövetkezettől ekkor kértek banki ígérvényt, amelyet be is szereztek. “Nem volt könnyű, mert titoktartásra hivatkozva megtiltották, hogy mással szóba álljunk, így csak az NMV számlavezetőjének közreműködésével oldhattam meg a feladatot” – mondta az akkori elnök. Az ÁPV Rt. ügyvezetője szerint az ÁVÜ nem tehetett arról, hogy a Mentor több hétig vitatkozott a nemzetközi szokvány alapján megküldött Titoktartási szerződés szövegén, így kizárta magát bizonyos információk megismeréséből.
Az ÁVÜ tárgyalásai a Ferruzzi-val 1991. decemberben és januárban is folytatódtak, végül “január 17-én mindkét fél megegyezett az árban és a feltételekben a szerződés függvényében” – írja Büky.
Az ügyben fontos szerepet játszott Raskó György államtitkár, aki az ÁVÜ igazgatótanácsának is tagja volt. A Narancs kérdéseire nem kívánt válaszolni, de az általa jegyzett, Az élelmiszeripar privatizációja Magyarországon című könyvben sikeresnek tartja a növényolajipar eladását, ami csak azért él a köztudatban “gyanús” privatizációként, mert a “sajtó és a politikai pártok több éven keresztül az NMV egyben történő értékesítését elhibázott és botrányos tranzakciónak minősítették”. Lakos szerint az államtitkár a bizottsági vizsgálat során jegyzőkönyvbe mondta, hogy a Miniszterelnöki Hivatalból többször “rászóltak”: gyorsan el kell adni a céget, mert az államkassza helyzete miatt szükség van a privatizációs bevételre. “Ez elsősorban dollárbevételt jelentett, így kerülhettek hátrányba a magyar jelentkezők” – tette hozzá Lakos. A Mentor szerint mindennek ellentmond, hogy az adásvételi szerződés csupán a vételár letétbe helyezéséről és a további mérséklés lehetőségéről intézkedett.
A Mentor szerint a bírósági eljárások során számtalan tévedés történt. “Megértem, hogy nagyon nehéz átlátni az ügy valamennyi szálát, mégis bosszantó, ha az ítéletek indoklása az okmányokból kitűnő ténybeli tévedésekkel van tele. Például a felülvizsgálati eljárás azért nem látta semmisnek az adásvételi szerződést, mert nem volt kimutatható, hogy

az eladó és a vevő összejátszott,
azaz a PriceWaterhouse az ÁVÜ megbízásából is eljárt, holott ezt három, egymástól független dokumentumban maga a PriceWaterhause állítja. Az összes hazai jogi fórumot megjártuk, mégsem sikerült elérnünk, hogy megértessük a Mentoron is túlmutató, a törvényességhez és a nemzetgazdasághoz fűződő érdekeket” – hangsúlyozták a Mentornál.
A Mentor korábbi gazdasági elemzéséből az derül ki, hogy a vállalatfelvásárlás igazi oka a sajtoláskor megmaradó magas fehérjetartalmú napraforgódara – ami az állati takarmány egyik legfontosabb alapanyaga – feletti rendelkezés egy olyan társaság által, amely alapvetően konkurens szójatermékét kívánja a magyar piacra erőltetni. Ez az értelme a kapacitás leépítésének, az öt gyár bezárásának olyan helyzetben, amikor a korszerű üzemek és a monopolhelyzet egyébként extraprofitot ígér. Ezt igazolja, hogy számításaik szerint az elmúlt évtizedben a kevesebb mint felére redukálódott magyar állatállomány ellenére duplájára nőtt a szójaimport. “Ezt Raskó Györgynek pontosan tudnia kellett a vállalat eladásakor” – hangsúlyozta Varga, aki a volt államtitkár ellenérdekeltségét abban (is) látja, hogy 1990-ben ügyvezetője volt a szójaimportőr Hunsoya Fehérjetermelő és Értékesítő Mezőgazdasági Szolgáltató Kft.-nek.
Tavaly az európai Cereol S. A. cégcsoport 55 százalékát (azon belül a megmaradt martfűi sajtolót, a takarmánykeverőket és forgalmazókat) teljes egészében eladta az olasz Edison S. p. A. a Bunge Limited nevű amerikai szójacégnek. Az amerikaiak nyilvános ajánlatot tettek a kisrészvényeseknek is, így 2002 novemberére a Cereol mintegy 25 millió részvényének a 97,38 százalékát megszerezték, egyenként 32 euróért. Az ajánlat érdekessége volt, hogy amennyiben a Cereollal szembeni perek a társaság javára zárulnak, az eladók további 3 eurót kaphatnak.