A mai közgyűlés elvetette Székesfehérvár költségvetésének koncepcióját. Még csak az elképzelésnél járunk, de már azt is eldobják.
Erről jutott eszembe ez a szép kis levél:
Majd az hogy kik is vannak az aláírói között: több közgazdász van, aki a Fidesz-kormány idején töltött be vezető tisztséget. Járai Zsigmond a Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt pénzügyminiszter volt, később a Magyar Nemzeti Bank elnöke lett, Szász Károly a PSZÁF első embereként dolgozott, Mellár Tamás pedig akkor állt a Központi Statisztikai Hivatal élén. Szintén az aláírók között van Szapáry György, az MNB volt alelnöke, Orbán Viktor gazdasági tanácsadója, illetve Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány idején vezette az ipari minisztériumot.
Kár, hogy ezek az emberek a független szakértő szerepében próbálnak feltünni egy ahogy hallottam a fidesz által fizetett hirdetésben!
Jó kis taktika ez. Ezútán lehet mondani, hogy "Mi már megmondtuk, hogy..... "
Sajnos a pénz, ha elvetjük, nem kel ki magától.
Sajnos én kikelek magamból, ha butaságot, olyan dolgot hallok, tapasztalok ami nem igaz vagy nem igazságos.
Üres kamrának bolond a gazdasszonya - tartja a mondás. Most mi is idejutottunk, köszönhetően a gazdasági válságnak és a túlköltekezésnek.
A nehezen megszenvedett (általam is) stabilitást kár lenne újra felborítani osztogatással. Remélem, a levél ellenére ettől, amennyiben hatalomra kerül a fidesz kormány is eltekint...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.