Ül Viktor a maga kis homokozójának képzelt Magyarország közepén, és ábrándos tekintettel babrálja a bomba gyújtószerkezetét.
A bomba idáig is ott hevert a homokozóban, csak homok fedte, a gyújtószerkezete megbízhatóan beágyazódott a földbe, mozdulatlan volt és mozdíthatatlannak tűnt.
Aztán jött a kis tréfacsináló, és elkezdte kapirgálni a homokot.
Miután szorgalmas is, ez egyéb adottságaival párosítva meglehetősen kártékony kombináció - ma már éppen ott tart, hogy a bombán azt az érdekes kis izét birizgálja.
Nem is eredménytelenül, mert a bombából újabban valami halk ketyegés  hallik.

A bombát nyugdíjas-társadalomnak hívják és arról nevezetes fürge lábai és sasszemei mellett, melyek a patkány és a hajléktalan elé helyezik a táplálkozási láncban, hogy tagjai mindahányan választók.
Ezt a réteget nem könnyű felizgatni, látták ők már Horthyt, látták Szálasit a földön lépkedve és a bitón lengedezve, túlélték Rákosit, Rajk Lászlót, Nagy Imrét, túl a kádári megtorlásokat, szüleik, nagyszüleik megjárták Horthy börtöneit, az Andrássy út 60-at két rezsim alatt is, beléptették őket a tszcs-be, kiléptették belőle, aztán ismét beléptették, aztán vehettek egy kis levegőt.
És már éppen azt képzelték, hogy a tiszta, friss levegő állandó juttatás lesz, hiszen a hatalom a gyermekeik kezébe került, és olyan szépen szavalt erről az a borostás kis fickó szegény Nagy Imre újratemetésén, aki eltemetettségéből kifolyólag sajnos nem vehetett részt az utolsó orosz cár és családja újratemetésén, jóllehet állítólag ismerte őket személyesen is...
Hát tévedtek, és ez egy ilyen sokat megélt társaságnál meglehetősen furcsa, hiszen a mi kis tűzszerészünk régi receptek alapján dolgozik, csak abban különbözik nagy elődeitől, hogy ő egy személyben Göbbels is - magad uram, ha neked csak egy Szijjártóra futja...
Ismer a történelem egy-két hálátlan gyermeket, ez a műfaj sem kell, hogy nóvum legyen, eggyel több, eggyel kevesebb, már nem igazán számít.
A nagymamák hajdani kedvence most éppen a bukszájukra hajt, és teszi ezt olyan elánnal, mintha ez lenne a megoldás arra a számtalan bajra, melyeket ádáz buzgalommal egy év alatt zömében ő idézett elő.
Nem voltak a nyugdíjasok ezidáig sem gazdagok, de úgy néz ki, ezentúl a nyugdíjas és a pária szinonimapárt fognak képezni.
Először is az előrehozott öregségi nyugdíjakat szüntetnék meg, utána elvennék a bányászok kedvezményes nyugdíját, ne dőzsöljenek a nép vérét szívva!
Nem kell hülyének érezniük magukat, hogy miután évtizedekig a föld alatt pár száz méterrel fejtették a szenet vagy az uránt, most egy olyan pojáca veszi el tőlük az egészségük méltatlanul kicsi csereértékét, aki még egyetlen napot sem dolgozott valódi munkahelyen, merthogy ő a miniszterelnökséghez ért.
Hát persze, hiszen ő a második már a magyar történelemben, aki kora gyermekkorától miniszterelnökösdit játszik, de meg is látszik rajta!
Aztán a szolgálati nyugdíjakat kurtítanák meg, és a járulék korkedvezményes élvezőiből járulékfizetésre kötelezetteket teremtene a trükkös kis tűzszerész, viszont a polgármesterek és a képviselők nyugdíj-kedvezményeihez bölcs előrelátással nem nyúlna hozzá - végtére is meg is kell szavazni valakinek a törvényt, nemde?
Az ember tényleg nem tudja, sírjon, vagy röhögjön - én az utóbbi mellett döntöttem, kényelmi okokból...
Persze ezzel nincs még vége a nyugdíjasok nagyüzemi szívatásának.
Számos nyugellátási formát megszüntetnek, helyette az állam jövedelempótló támogatást folyósít, de csak addig, míg ki nem derül, hogy áldozatának van egyéb jövedelme is, merthogy akkor az jut neki, ami a hetedik gyereknek...
De a legszebb terv, az az özvegyi nyugdíjakhoz kapcsolódik, melyet újra kell állítólag gondolni.
Némi aggodalmat okozhat, hogy amit eddig Vezérünk újragondolt, az vagy kevesebb lett, vagy megszűnt - szerintem lassan itt lesz az ideje az ő kétharmadát újragondolni, és erre kevés alkalmasabb társaság van, mint a nyugdíjasok.
Nekik ugyanis már nincsenek aktuális félnivalóik, nincsenek elveszíteni való állásaik, ők olyanok, mint a proletár a Kommunista Kiáltványban, csak a hétvégi csirkefarhátjukat veszthetik!
Most még el lehet szórakozgatni ezzel a pármilliós tömeggel, mert vannak sokan köztük, akik nem szedik következetesen a Cavintont és már elfelejtették, hogy a Fidesz azt ígérte, hogy megőrzik a nyugdíjakat.

Igaz, ha úgy vesszük, meg is őrzik, csak ezidáig nem volt arról szó, hogy a megőrzés helye a saját és a haverok zsebe lesz.
Ma még olyan a nyugdíjasok tömege, mint a libasereglet gúnár nélkül, de ha akad valaki, aki egy irányba tudja terelni ezt a társaságot, vagy rá tudja venni őket arra, hogy kövessék, az úgy lemossa a kis tűzszerészt a pályáról, hogy nyoma sem marad.
Az akkor valóságos kétharmad lesz, merthogy ha egy ilyen csapat felsorakozik, akkor vele tartanak a ma munkavállalói, a holnap nyugdíjasai is.
Nem az a baj, ha egy állam fenntartható, normális nyugdíjrendszert akar működtetni - a baj az, ha csak ötletelés folyik és mindenféle tapasztalatlan kis technokraták emberek százezreinek életével szórakozgatnak.
Persze lehet tovább babrálni azt az érdekes kis pilinckát, de azért mielőtt kezébe veszi a csípőfogót a mi kis tűzszerészünk, nem ártana emlékeznie arra, hogy melyek voltak az egyszeri tűzszerész utolsó szavai:
- Jó, akkor most elvágom a kéket...